Ballagás

2010.04.30. 18:49

Reggel negyed hétkor felkeltem, majd a szokásos reggeli készülődés, és indulás a suliba - vagyis most a főtérre, ahol a többiekkel találkoztam. A nagy sietségben elfelejtettem ünneplő cipőt venni, így azt a portán kellett átvennem utólag. Ez a nap mégiscsak más volt, mint a többi. Nem azzal a tudattal indultam az iskolába, hogy jaj, megint egy unalmas nap, hanem azzal, hogy ez a legjelentősebb esemény lesz az itteni pályafutásunk során. Ez az utolsó nap, mikor együtt van az osztály, utána már csak érettségin találkozunk, az meg mégsem az igazi. Nándi kivételével mindenki ott volt, róla szomorú hírt közölt az osztályfőnök, ám szerencsére nem esett komoly baja. Megtörtént a virágtűzés, a termek végigjárása, a ki- majd bevonulás, aztán az udvaron, a tűző napon ülve végignéztük a ballagási műsort. Utána az osztályteremben volt még egy kis fotózkodás, és már mehettünk is haza. Én mondjuk örültem, hogy vége lett, mert szörnyen melegem volt az öltönyben. Otthon első dolgom volt átöltözni. Aztán jöttek a rokonok, és kezdetét vette a családi ebéd. Az esemény súlyához képest nem tartott valami sokáig, de nem is bánom, mert elég fáradt voltam, és így le tudtam dőlni aludni.

A bejegyzés trackback címe:

https://sakak.blog.hu/api/trackback/id/tr21964925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása