Passion kert nyitó

2010.06.06. 17:18

Tegnap délután megdumáltuk Balázzsal, hogy veszünk piát a buli előtti alapozáshoz. Neki közben el kellett mennie az állomásra egyik haverjáért, így a feladat rám hárult. Elindultam a Szil-Coop felé, persze az zárva volt, akkor irány az Univer, hát az se volt nyitva. Mikor Balázsék visszaértek, én végeztem egy kis netes keresgélést, hogy mi van nyitva a közelben. Ez a Penny Market volt, ott vettünk vodkát, üdítőt, meg cigit. Pár órán belül megérkezett Balázsnak még három haverja, így összesen hatan voltunk, és megkezdtük az alapozást. Este 11 körül illuminált állapotban elindultunk a város túlsó felébe, a Passion kerthez, éjfélre oda is értünk. Egy ezres volt a beugró. A hely semmit nem változott tavaly óta. Már alig vártam, hogy újra itt bulizhassak, meg egyébként is rég voltam diszkóban. Rengeteg ismerőssel találkoztam, többek között négy osztálytársnőmmel. A buli alapjában véve nagyon jó volt, egész jó zenék szóltak mindkét részlegben. Táncoltunk, iszogattunk, egyszóval jól éreztük magunkat. Valaki eldugította meg durván összehányta a vécét, szinte az egész falat kifestette. Lesz dolguk a takarítóknak, meg a csatornabrigádnak. Egy dolog nem tetszett, hogy hívtam egy csajt táncolni, bele is ment, de mikor meg akartam csókolni, előállt a tipikus kamu kifogással: "két napja szakított a pasijával, és most ezt nem akarja". Onnan tudom, hogy kamu volt, hogy utána Balázzsal táncolt, és vele már smárolt is. Ez nem esett jól, de hát ez van, én szar vagyok, senkinek se kellek, már megszoktam. Életemben nem voltam nővel, és 7 hónapja még csak nem is csókolóztam. Ezt leszámítva jó kis buli volt, a végéig maradtunk, azaz 5-ig. Azért az fura, hogy akkor már teljesen világos volt. Hazafelé menet a csaj is jött Balázzsal kézenfogva. Útközben pár ember belénk kötött, lett egy kisebb bunyó is, én mondjuk nem folytam bele. Jobb kimaradni ezekből a balhékból. A hazaút is elég hosszúra nyúlt, 6-ra értem haza. Lehúztam a redőnyt, 7-kor lefeküdtem, és délután 1-kor keltem. Ma szerintem nem fogok tanulni, használhatatlan vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://sakak.blog.hu/api/trackback/id/tr852060796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása