Korábban már vezettem blogot, a djmricu blog volt ez, de nem rendes blog engine futott mögötte, hanem egy sg fórum. Régóta akartam csinálni egy normálisat, hát itt van. Különben is, rég írtam már.

A tegnapi napom elég izgatottan indult, mivel fél 9-re ott kellett lennem a Piárban, ugye felsőfokú angol nyelvvizsga. Emiatt az alvásom is nyugtalan volt. 7-kor keltem, 9-kor meg már a papír felett ücsörögtem. 100 percet adtak az első részre, ami kevésnek bizonyult, mert 3 rublikát nem tudtam kitölteni. 3 pont, egye fene. Utána jött egy 60 perces íráskészség, két fogalmazással, egy 200 szavas kötelező, meg egy 150 szavas választható (4 cím közül). Itt már bőven elég volt az idő, utána negyed óra szünet következett, majd a rettegett listening, ami végül tűrhető volt. Szerencsére általam értelmezhető témáról dumáltak, érthető kiejtéssel. Csak közben valamit éppen fúrtak az épületben (jobb időpontot keresve se találhattak volna), de azért még lehetett hallani a szöveget. Utána két óra szünet jött, akkor hazamentem, megkajáltam, pihentem, majd 3-ra visszamentem szóbelire. Ott az volt a szerencsém, hogy jók voltak a témák (music, internet, schools), bár az izgalom meglátszott rajtam, párszor megbotlott a nyelvem. Összességében azt kell mondjam, jól teljesítettem, biztosan sikerülni fog. Azért lekopogom :)

Most, hogy vége az angolra való felkészülésnek, azaz a tizenoldalas leckék megírásának, amivel eddig a vasárnap délutánok teltek, irreálisan megnövekedett a szabadidőm, és most nem tudok mit csinálni. Ma elhatároztam, hogy eltakarítom a szobámból a vezetékes telefont, mert rohadtul idegesít, hogy egyfolytában itt csörög mellettem. Kerítettem telefonvezetéket, felvezettem a padlásra, majd onnan le a fenti előszobába, és oda száműztem a telefont. Kipróbáltam, felhívtam magamat, működött. Büszke lehetek magamra.

Gondoltam, hallgatok zenét. Elő is vettem a 3 éves Logitech fülesemet, aztán szomorúan vettem tudomásul, hogy recseg a bal oldala. Azt hittem, egy kis csapkodástól majd megjavul. Tévedtem, még rosszabb lett. Az eddigi halk recsegés dobhártyaszaggató zörgéssé vált, ami még több méterről is tisztán hallatszik. Most vagy megjavítom ezt, vagy veszek egy újat. Lehet, hogy a második opció lesz, de semmiképpen nem akarok 4k felett költeni. Valamelyik nap, talán holnap szétnézek, hogy mi a kínálat a helyi boltokban. Viszont nekem mindenképp teljesen a fülbe illeszkedő gumiborítású füles kell, mert a hagyományos az kiesik a fülemből. Nem tudom, milyen fülem van nekem.

Szerintem mára ennyit.

A bejegyzés trackback címe:

https://sakak.blog.hu/api/trackback/id/tr771932469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása